2014. december 1., hétfő

Popcorn Time

Virkade popcorn. Med mönster.

Egy éve nem nézünk TV-t! Na jó, ez ebben a formában nem igaz. Mióta megszületett a kislányunk és kíváncsi kicsi szemeit a villogó fény forrásának irányába fordította, azóta nem kapcsoltuk be a készüléket. 
Először csak az epilepszia miatt aggódtam, aztán elém került Gerald Hüther német agykutató és neurobiológus professzor véleménye, miszerint: "Az agyunkban lévő legfontosabb neuronális áramkörök kialakításához elsősorban arra van szükségük a gyerekeknek, hogy megtapasztalják saját testüket. És ezt nem a képernyő előtt ülve szerzik meg, függetlenül attól, hogy mi megy a tévében. Nem feltétlenül kell hegyet mászniuk. Az egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés.  Ráadásul az éneklés esetében egy nagyon komplex kreatív teljesítményről van szó. Ezen kívül a gyerekek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak, azt hogy nem tudunk félni, ha énekelünk."
Ezzel szemben a televízió vagy a számítógép előtt ülve azt tanulják meg, hogy a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogadniuk, mert ő maguk nincsenek valós hatással az előttük zajló történésekre. Nos, ezért kapcsoltuk ki a televíziót. 
Mindezek ellenére a számítógép és az internet így is a mindennapjaink részét képezi. Úgy érzem szükségem van felnőtt időre a gyerekdalok éneklése és furulyázása mellett. Hiányoznak a sorozatok, mint például a Trónok harca, és szívesen megnéznék már egy jó filmet is a moziban, mint a Star Wars. Erről eszembe jut a pattogatott kukorica illat, és a főcímzene izgalma. Amíg ez a mi kis családunk életében is valósággá válik, addig mutatok egy jó kis popcorn mintát. Használja mindenki ízlése szerint sózva vagy karácsonyfára fűzve. :)

Rövidítések:
lsz:láncszem
ksz:kúszószem
rp:rövid pálca
fp:félpálca
 
Sor1: 5 rp csúszógyűrűbe (=5)
Sor2: 2 rp (szaporítás) minden szembe (=10)
Sor3: (2 rp, 1 rp) x5 (=15)
Sor4: 1 rp minden szembe (=15)
Sor5: (1 fogyasztás, 1rp)x5 (=10)
Sor6: fogyasztás x5 (=5)
Sor7: elkészítjük a "szirmokat", (ksz, 3 fp, ksz) ezt ismételjük tetszőlegesen háromszor vagy négyszer
Tömjük ki és húzzuk össze a lyukat.
Dolgozzuk el a szálat.

Készítsünk fehér, vaj, és krém színű darabokat is, hogy természetesebb legyen az összhatás.
Legyen Zöld a Pamuk!

2014. november 13., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Little Drummer Bear
Jön, jön, jön ... az ünnepek előtti nyüzsgés, ötletelés és izgalom. Bízom benne, hogy ezzel a kis összeállítással és egy kis horgolással könnyebb lesz a ráhangolódás. Először is ajánlom Esperanza Rosas Youtube csatornáját, ahol rengetek karácsonyi apróság elkészítéséhez találsz hasznos videókat. Ezeket tetszés szerint akaszthatod a fára, ajtóra, vagy a kandallóra. Díszítheted vele az ajándékokat, az ünnepi asztalt és csinosíthatod vele önmagadat is kitűző vagy hajékszer formájában. A kibiggyesztésről jut eszembe a fagyöngy. Tudom nem magyar szokás, de szóljon ez az ünnep igazán a szeretetről, legyen a csók az első lépés. Különben a gyermeket tervező pároknak amúgy is ajánlatos a fagyöngy áldásos hatását megtapasztalni. Hallottatok más Gyuri bácsi Babaváró programjáról?
Merry Mistletoe
Karácsony körül állítólag több baba születik. Akinek bevált a fenti program akár így is bejelentheti a szeretteinek az új családtag érkezését.
Mini Crochet Slippers…and a free pattern too
Az új jövevények még jobban beragyogják az ünnepet. Azt gondolom igazából ők töltik meg. Ezért ragyogjon minél fényesebben a csillag az égen és a fa tetején.
Una estrella de amigurumi para tu árbol de navidad
Régóta tervezem, hogy készítek egy kis Betlehemi Jászolt. Tudtad, hogy 21. éve rendeznek Betlehemi jászol kiállítást Budapesten, a Néprajzi Múzeumban? Én csak most szembesültem ezzel! A kiállítókat pályázat útján választják ki. Sajnos a nevezési határidő már lejárt, de érdemes észben tartani a lehetőséget a következő évre. A kiállítás meglátogatása pedig jó kis program lehet a karácsonyi vásárokon átfagyott nézelődőknek. A kiállítás anyagát a kiírás szerint színes fotóalbumban örökíti meg az AMKA. Ezt a különleges Betlehemi képeskönyvet a szervezők kiváló karácsonyi ajándéknak ígérik. 
Tutorial Pesebre Completo y Finalizado!!!!
 Térjünk vissza még egy kicsit a gyerekekre. A szemem mindig megakad valamennyi színes figurális üvegdíszen, mint páldául a szárnyas repülő malacok és társaik. De félve húzom vissza a kezem. Elég nagy aggodalmam az üvegdíszekkel kapcsolatban a törékenységük. Persze az igazán fanatikus horgolóknak ettől sem kell aggódniuk. Képzeljük el azt a fát, amin minden dísz színes, puha, horgolt kézi munka.  Talán éppen ilyen.
Dream Tree Challenge
Ha ez túl nagy kihívásnak tűnik, akkor csak készítsünk egy ajándékdoboznyi gömböt.
A Christmas Bauble Tutorial.
Ha a fenyőfa beszerzése okozna fejtörést, vagy minimalisták vagyunk vagy környezetvédők, erre is van horgolt megoldás, mutatom :).
christmas tree ornament
Crochet Christmas tree (free pattern)

Legyen áldott és Zöld a Pamuk!

2014. október 23., csütörtök

Mit hordjanak ők, a Nők?

tudd meg belőle
Oscar de la Renta gondolatain tovább lépdelve elgondolkodtam azon, hogy mi az amit az utca embere divatosnak vél, és mi az amit én hordok. Sokszor érzem úgy, hogy nem vagyok elég stílusos. Hiába tetszik valakin egy összeállítás, ha rajtam már nem úgy mutat. Azt gondolom ez a felismerés másnak is okozott már fejfájást. Sajnos el kell fogadni a saját testünket és ismerni kell a magunk testalkatát ahhoz, hogy a megfelelő ruhákkal simíthassuk el a kellemetlen részleteket.
 Különösen fontos ez akkor, ha nem kész ruhát vásárolunk, hanem magunk készülünk sok-sok munkaórát és lelkesedést beleölni egy-egy darab elkészítésebe, legyen az kötve, varrva, vagy horgolva. A próbafülke zajos magányában a "tükröm-tükröm" legalább megpróbálja túlharsogni a fejünkben lévő zűrzavart. Nem úgy, mint a magazinokban vagy mintaleírásokban található kívánatos fotók. Éppen elég buktató létezik amúgy is, kezdve a megfelelő vastagságú fonal, tű és méret eltalálását. Ha rossz a fazon, megy a kukába az egész, vagy jobb esetben ajándékba valakinek,...már ha rá bírunk még nézni egyáltalán és lesz türelmünk befejezni a munkát. 
Legyen ez ettől fogva másképp! Trinny Woodall és Susannah Constantine stylistok tovább bővítették az alkattípusokat. Létrehoztak 12 típust, amivel már sokkal pontosabban behatárolható, ki melyik alcsoportba tartozik. Lássuk is gyorsan mik ezek:
testalkat-elemzés
Tudom, sokszor még kép alapján is nehéz őszintének lenni önmagunkhoz. Valószínűleg könnyebb eldöntendő kérdések alapján haladni lépésről-lépésre. 

 
Ha még ez sem segít, kapd elő a centit! A pontos megvalósításhoz segítséget kapsz és itt magyarul is megtalálod a fenti ábra kérdéseit és válaszait.  A 12 testalkat típusról és a helyesen megválasztott ruhákról bővebben Trinny és Susannah oldalán kutakodj vagy ezen a stílussal foglalkozó oldalon.

Legyen stílusos és Zöld a Pamuk!

2014. október 21., kedd

A kifutó nem egyenlő a divattal

az utolsó bemutató

"Soha, de soha ne keverjék össze a divattal azt, amit a kifutón látnak. A divatbemutató egy előadás. Csak az a divat, amit a nők hordanak. A jólöltözöttségnek nincs sok köze ahhoz, hogy jó ruhái vannak-e. Jó egyensúlyérzék és józan ész kérdése az egész"

– mondta az éles látással és jó humorral megáldott tervező Oscar de la Renta. 
A legendás divattervező október 20-án hunyt el 82 éves korában.  

2014. október 18., szombat

A "baba ügy"





Ismerős az érzés? Mennyi munka és idő megy kárba a feledésbe merült ismerettel együtt! A gyerekemnek „egyszerűbb gyermekkort” szánok, ahol a játék nem fejlesztésre szolgál, ahol van kellő tér, idő, türelem és tisztelet.
Kim John Payne pszichológus-pedagógus szerint nincs szükség rá, hogy szülőként a játékot ösztönözzük vagy stimuláljuk. Nem kell irányítanunk sem. Néha az a legnagyobb segítség, ha eltűnünk az útból, de elérhetőek maradunk. Gyerekeink szabadabbak lesznek - és azok leszünk mi is-, amint kreativitásukat és fejlődésük minden más csodáját is belsőnek, csakis őbennük valónak tekintjük. Ehhez hagyni kell őket szabadon játszani, mert „az irányított játék nem játék”, ahogy ezt Vekerdy is megmondta.
De mivel játszon a gyerek, jön a következő kérdés. Általában a legegyszerűbb játékok a legtartósabbak és a leghasznosabbak, tanácsolja a pszichológus-pedagógus. Minél kevesebbet tud egy játék, annál többé válhat a gyerek kezében és fejében. A kreativitást nem a dolgok hordozzák magukban, épp ellenkezőleg, a kreativitás tölti meg élettel és szereppel a kavicsot, botot és rongyokat.  A túlságosan „egyértelmű” játék nem teszi lehetővé, hogy a gyerek saját érzelmeit vetítse ki rá.
Nincs ez másképp a babák esetében sem. A gyermek a Waldorf elmélet szerint is önmagát látja a babájában, és saját érzelmeit vetíti ki rá. A waldorf babának az arca ezért nincs részletesen kidolgozva. Szemei és szája csupán jelzés értékű, hagyományosan egy-egy pötty és vonal, ezáltal nem korlátozza a gyermek képzelő erejét. Némelyiknek orrot is biggyeszt a készítő, de minden egyes arcrész megjelenítése inkább a felnőttek igényeit próbálja kielégíteni, a gyerekek nem hiányolják ezeket a részleteket. A szerepjáték során a gyermek fantáziája és hangulata szabja meg a baba aktuális érzelmeit és még azt is, hogy éppen kire hasonlít.
A gyerekek valamennyi érzékszervüket használják és fejlesztik a játék révén. A tapintás a leghangsúlyosabb mindezek közül egy kisgyermek számára.  Ezért az olyan természetes amyagok, melyek tapintásra buzdítanak, újabb felfedezésekre serkentik a picit. A waldorf babák úgy tűnik minden igényt kielégítenek. Ezek a babák természetes anyagokból készülnek és a gondos kézi munkának hála minden darab egyedi és megismételhetetlen. 
 
Lehetne mindezt horgolva is!? Isabelle Kessedjian munkáit látva úgy gondolom igen. Talán ő az egyik legnépszerűbb francia illusztrátor, és alkotó horgolás témakörben. Humoros, megkapó és sokoldalú figurái szerintem mindazt tudják, amit egy waldorf babának tudnia kell. A babák arca jelzés értékű, anyaga természetes, és fáradtságos kézi munkával születnek. Puha végtagjai ölelgethetők, és horgolt ruhácskákba bujtathatók. Kiegészítők és kis barátok révén az alkotó is illusztrálja könyvében a babák egyéniségének sokszínűségét. Az angol nyelvű kiadásból mutat ízelítőt ez a kis kedvcsináló:
Picit tekintsünk bele a könyvbe:
 

Az alapbaba nem túl bonyolult, körülbelül 20 cm. Nekem a kikerekedő kis pocakja a legkedvesebb. A könyvben található leírások feltételezik az alapvető technikai ismereteket, ezekről nem kapunk részletes leírásokat. Amit kapunk az sok-sok ötlet arra vonatkozóan, hogyan öltöztessük fel a babát hangulatunknak és ízlésünknek megfelelően. Megfelelő haj és öltözék választásával könnyen fiú babát is készíthetünk.

Aki jobban szíveli a hímzett szemeket a műanyag biztonsági szemeknél, vagy a teljesen semleges arcú babákat preferálja, annak ajánlom a következőt jól illusztrált leírást:
szemgödör készítése
Horgolt babák haját sokféle módon készíthetjük, az alábbi képek a kreativitást hivatottak előcsalogatni:
fiú
nagyi
fejek, hajak, kezek...
waldorf
orosz nyelvű
Ezek után kérdés, hogy babázzunk? :) 
Legyen Zöld a Pamuk!

2014. október 7., kedd

Oscar de la Renta.Spring 2015.

Az előző bejegyzést folytatva, érdemes kicsit elidőzni külön is Oscar de la Renta tavaszi kollekcióján. Az ír horgolás meghatározó része a koncepciónak. Ha érdekel a technika, folyamatosan bővülő mintagyűjteménnyel rendelkezem itt.  

Oscar de la Renta.Spring 2015.
Oscar de la Renta.Spring 2015.
Oscar de la Renta.Spring 2015.
Oscar de la Renta.Spring 2015.
Legyen Zöld a Pamuk!

2014. október 6., hétfő

2014. szeptember 12., péntek

Az első a sorban! - Riport IlDikkoval



Chili the parrot
ZöldPamuk: Szia Ildikó! Egy utcában nőttünk fel, előttem mégis ismeretlen volt a hobbid. Nem olyan régen blogot kezdtem írni a horgolásról. Annyi inspiráló ötletet találtam, amit képtelen lennék elkészíteni és folyamatosan jönnek az újabbak. Úgy éreztem, ha írok róluk, azzal kicsit az enyémek is lesznek. Sokat bújom a Pinterest-et, már-már függő vagyok. Itt nagyon sokszor találkozom a munkáiddal, sokan szeretik és kitűzik a tábláikra. Így kezdtem keresésbe és találtam rád a Facebookon. Szeretném, ha mások is megismernének, innen jött a riport készítés ötlete. A munkáidat látva az én szememben te egy Mester vagy! Te hogy érzed magad? Milyen visszajelzéseket kapsz?
IlDikko: Szia Polli! Nagyon büszke vagyok, hogy így rám találtál, de az igazat megvallva nagyon messze állok attól, hogy mesternek tartsanak :). Egész más (szoftver mérnök) a foglalkozásom, a  horgolás elmúlt néhány év során vált a hobbimmá. Nagy örömet okoz a figurák tervezése és horgolása, és a sok pozitív visszajelzés hatására kezdtem el dokumentálni és közzétenni a figuráim elkészítését.
ZP: Mikor tanultál meg horgolni?
ID: Miután harmadik gyermekem is megszületett és már nagyon hiányzott egy kis kreatív tevékenység a mindennapjaimból.
ZP:Mi érintett meg benne?
ID: Az amigurumi figurák. A lehetőségek végtelensége, az elkészített játékok egyedisége, az ajándékba adott példányok személyessége, a kihívás, hogy a következő kívánságot valóra tudom –e váltani... soroljam még? :)
ZP:Volt valaki fontos személy az életedben, akitől tanultál, aki elindított ezen az úton, vagy teljesen magadtól sajátítottad el a horgolás tudományát az alapoktól kezdve?
ID: A szomszédunkban lakó kismama, Noémi kezében láttam meg először a  horgolótűt és a vele készített szuper pingvint! Attól kezdve intenzív önképzésbe fogtunk, napi szinten megbeszéltük, ki milyen újdonságot látott, tanult!
ZP: Mit szeretsz a legjobban a horgolásban?
ID: Hogy egy horgolótűvel és egy jó fonallal szinte bármi megvalósítható.
ZP: Számodra a horgolás csak egy jó hobbi, vagy valamennyi hasznot is hoz az alkotás élményén túl?
ID: Elsősorban hobbi és abban jobb egy hobbinál, hogy hasznot is hoz :). Nem lehetne megélni belőle, de azért jó kiegészítés.
ZP: Horgolás közben merre kalandoznak a gondolataid? Minden figyelmeddel az alkotásra összpontosítasz? Számolod a sorokat és a szemeket, vagy teljesen kikapcsolsz, és lélekben a béke szigetén jársz? Vagy éppen ilyenkor születnek meg a legújabb kreatív ötleteid?
ID: A férjemre!  – Most itt nevet éppen mellettem.  :)
ZP: Mi az, ami inspirál téged és milyen módszerrel dolgozol a terveiden?
ID: Főleg a gyerekeim, barátaim kívánságára horgolok. Addig rajzolgatok, amíg az eredményt érdemesnek nem tartom a horgolásra.
ZP: Melyik technika a kedvenced, és milyen tű mérettel dolgozol a legtöbbet?
ID: Amigurumi horgolás során a rövidpálca a legfontosabb. 3.0 mm
ZP: Van egy titkos füzet a páncélszekrényben, ami örzi az ötleteidet?
ID: Valami hasonló, az alsó polcon közvetlenül a színesceruzák és a gyerekek színezői mellett :).
ZP: Mennyi időbe telik egy új darab megalkotása?
ID: 2 - 4 hét, attól függ, mennyi időm marad esténként a hobbimra. 
ZP: Mik azok a hibák, amikből a legtöbbet tanultál? Szerinted van olyan hiba, amit mindenki elkövet?
ID: Amigurumi készítéskor nem lehet hibázni, minden darab egyedi.
ZP: Min dolgozol éppen most?
ID: Azt nem mondom meg. :)
ZP:Van kedvenced az alkotásaid között?
ID: Igen, mindig az utolsó a legjobb.
ZP: Kik a kedvenc alkotóid most?
ID: LilikSha, DeliciousCrochet, Little Owls Hut
ZP: Tudnál ajánlani egy jó könyvet vagy oldalt?
ID: Amigurumi Animals at Work
ZP: Hol találkozhatunk veled és a munkáiddal?
ID:
http://www.amigurumipatterns.net/shop/IlDikko/ és az Amigurumi Animals at Work könyvben :)
ZP: Nagyon köszönöm a válaszokat, és hogy időt szakítottál rám! További sok sikert kívánok.
Legyen Zöld a Pamuk!