2016. július 27., szerda

egyik lábat a másik után



Mániákusan keresem azokat a megoldásokat, ahol elkerülhető a darabok felvarrása. Jobban szeretem, ha lehetőleg minden horgolással készül. Ebbe sokszor el lehet bukni, visszafejteni és újrakezdeni. Jelen bejegyzés tárgya, hogyan lehet szépen párosítani az Amigurumi lábakat horgolással. Kerestem több lehetőséget erre, mutatom őket szépen sorban.


Atelier Handmade
Haladás lábtól a test irányába 1#
Eddig jellemzően ezt a megoldást használtam. A második láb elkészítése után a szálat nem vágjuk el, hanem rövid pálcával hozzákapcsoljuk a már elkészített első lábhoz és haladunk tovább a test meghorgolásával.  Érdemes itt elhelyezni egy jelölőt. Az összekapcsolás után körben rövid pálcákkal haladunk. Itt jön számomra az új tapasztalat! Eddig küzdöttem az összekapcsolás helyén megjelenő lyukkal. A trükk pedig csak annyi, hogy az első láb körbehorgolása után horgolunk még egy rövid pálcát ugyanabba a szembe, ahol összekapcsoltuk a két lábat és haladunk tovább a második láb kerülete mentén, amíg elérjük a jelölőt. Ebben a sorban a szemek száma tehát úgy alakul, hogy (2x a lábak szemei + 2) az összekapcsolás helyén.

Jenny and Teddy
Haladás lábtól a test irányába 2#
A két azonos módon elkészített lábat egymás mellé helyezzük és a két darabot összefogva felhúzunk egy hurkot az összekapcsolás helyén, készítünk egy kúszószemet és folytatjuk a munkát körben, a két lábat körbehorgolva.  Ebben az esetben az összekapcsolás sorában a szemek száma 2x a lábak szemeinek száma.


craftbits.com
Haladás lábtól a test irányába 3#
Itt egy kis lépésbetét kerül a lábak közé, mielőtt összehorgolnánk őket. Rögtön a test is formálható a betét alakjától és formájától függően.
pica-pau


Haladás testtől a láb irányába 1# 
A képen jól látszik, hogy a lábakat ebben az esetben a testből növesztjük ki.:) Megfelezzük a test szemeinek számát, ezen végigmegyünk rövid pálcákkal, horgolunk tetszőlegesen pár láncszemet, ez köt át a másik oldalra, a test kerülete mentén a maradék szemeket átugorva pedig folytatjuk a munkát a láb növelésével. A láncszemek el is hagyhatók, azonban ezzel akadhat probléma. A rövid pálcák felül kapaszkodnak össze és engednek annyit, hogy a lábak között megjelenik egy lyuk, ami a tömés szempontjából se nem szép, se nem praktikus.

All About Ami
All About Ami
Haladás testtől a láb irányába 2#  
Láncszemekből kiindulva viszont könnyen lehet dolgozni. A láncszemek már előre összecsippentik amit kell, a rövid pálcáknak pedig csak annyi a dolguk, hogy sorról-sorra szépen sorban épülnek egymás tetejére. Tegyük ezt így, egyik lábat a másik után, ez csak egy játék!

Legyen Zöld a Pamuk!

2016. július 19., kedd

Így görbüljek meg



Axel Scheffler zokniját kutató rókája megihletett. Már többször említettem, hogy egy sorozatot készítek az illusztrátor munkái alapján. Most ezen a ravaszdin dolgozok:

Szeretném elérni, hogy az én horgolt rókám se csak húzza maga után a földön a nagy lompos farkát, hanem olyan büszkén viselje, ahogy az a képen is látszik! Ehhez egy enyhe görbületre lesz szükség a tövénél. De ez nem is olyan egyszerű feladat. Ezért, végeztem egy kis előtanulmányt.
Amigurumi technikával készült darabok úgy lesznek igazán szépek, ha körről-körre, megszakítás nélkül, spirálisan haladunk, ezért az egymás feletti szemek is követik ezt a fajta mozgást. Például egy Amigurumi-val készített henger palástját nem párhuzamos egyenesek alkotják, hanem egy hosszú feltekert spirálból épül fel. Ha nem hengert, hanem egy kúpot próbálunk meghorgolni, tehát szaporítunk is, ez a tekeredés még jobban hangsúlyossá válik, ahogy ez a következő képeken is látszik. 
Ezt a darabot egy szarv leírása alapján készítettem.  A minta minden sorban szaporít, és minden második sorban két szaporításhoz tartozik egy fogyasztás, így soronként eggyel nő a szemek száma:





Csúszógyűrűbe 5 rp
5
szap, rp a köv. 4-be
6
rp, szap, rp a köv. 4-be
7
rp, szap a köv. 2-be, rp a köv. 2-be, fogy
7
rp a köv. 2-be, szap, rp a köv. 5-be
9
rp a köv. 3-ba, szap a köv. 2-be, rp a köv. 3-ba, fogy
10
rp a köv. 3-ba, szap, rp a köv. 6-ba
11
rp a köv. 4-be, szap a köv. 2-be, rp a köv. 4-be, fogy
12
rp a köv. 4-be, szap, rp a köv. 7-be
13
rp a köv. 5-be, szap a köv. 2-be, rp a köv. 5-be, fogy
14
rp a köv. 5-be, szap, rp a köv. 8-ba
15
rp a köv. 6-ba, szap a köv. 2-be, rp a köv. 6-ba, fogy
16
rp a köv. 6-ba, szap, rp a köv. 9-be
17
rp a köv. 7-be, szap a köv. 2-be, rp a köv. 7-be, fogy
18
rp a köv. 7-be, szap, rp a köv. 10-be
19
rp a köv. 8-ba, szap a köv. 2-be, rp a köv. 8-ba, fogy
20
rp a köv. 8-ba, szap, rp a köv. 11-be
21

A fenti tekeredés jól mutatna Demóna fejviseletén. Egyszer lehet, hogy én is készítek egyet Halloween-re, de a rókámhoz nem illik sajna. Íme egy következő megoldás, amit egy elefánt nózija alapján horgoltam. Három-három sor tartozik össze. Először szaporítással növeli a szemek számát 3-mal, a következőben ugyanannyit fogyaszt, mint amennyit szaporít, így az előző sorhoz képest nem változik a szemek száma, végül horgol egy sort rövid pálcákkal.





Csúszógyűrűbe 6 rp 6
(rp, szap a köv.-be) x3  9
fogy a köv. 3-ba, szap a köv. 3-ba 9
rp körben végig 9
(rp a köv. 2-be, szap a köv.-be)x3 12
szap, fogy a köv. 4-be, szap a köv. 3-ba 12
rp körben végig 12
(rp a köv. 3-ba, szap a köv.-be)x3 15
szap a köv. 2-be, fogy a köv. 5-be, szap a köv. 3-ba 15
rp körben végig 15
(rp a köv. 4-be, szap a köv.-be)x3 18
szap a köv. 3-ba, fogy a köv. 6-ba, szap a köv. 3-ba 18
rp körben végig 18


Kísérletezgettem kicsit. Ahhoz, hogy az egyenes falú hengerhez képest legyen a sorokban egy kis oldal irányú elmozdulás szaporítani kell. Ehhez elég soronként egy-egy szaporítás is. Azonban nem akarom, hogy a szemek száma változzon, tehát minden sorban annyit kell fogyasztanom, amennyit szaporítok. Mutatom az eredményt:




Csúszógyűrűbe 6 rp6
szap x6 12
rp körben végig12
rp körben végig12
rp körben végig12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be12
szap, rp a köv. 5-be, fogy, rp a köv. 5-be...12

Innentől ezt a metódust kell követni végig a horgolt darabon, különben törés keletkezik rajta akkor is, ha csak rövid pálcákat horgolunk körben végig: 

akkor is, ha fordítva járunk el,vagyis innentől a sor elején, ahol eddig szaporítottunk, ott fogyasztunk, és ezzel szemben ott szaporítunk, ahol fogyasztattunk:


Meglátjuk, remélem beválik.
Legyen Zöld a Pamuk!

2016. július 14., csütörtök

Malackodás

http://www.craftsy.com/user/6734032/pattern-store?_ct=cx-buvjdql&_ctp=my-pattern-store,manage
Ígéretemhez híven, szépen sorban horgolom Axel Scheffler illusztrátor munkái ihlette figuráimat. Az első két szereplő Pipp és Polli, hazai körökben talán a legismertebbek. Most Pipp malacbabáját készítettem el. Íme:

 
 
 
 
 
 
 
Legyen Zöld a Pamuk!

2016. július 8., péntek

Dobpergés és a függöny felgördül

http://zoldpamuk.blogspot.hu/p/polligurumi.html

Jó gyerekkönyvek, Boszi seprűnyélen, óvoda, szobatisztaság, kis tócsa, Pipp és Polli, Axel Scheffler, és a kör bezárult. Erre készülök, készülünk. Kitölti a napokat. Próbálkozások, kudarcok, apróbb lépések, kis győzelmek. Hullámzás és tanulás.  Ez vonatkozik mindkettőnkre, Lucára és rám is. Ennek a folyamatnak itt az eredménye tőlem: Pipp és Polli.





 
Legyen Zöld a Pamuk!

BB-8 és a tökéletes gömb


craftyiscool
Újabb kis Star Wars szösszenet következik: R2D2 után a következő droid-kedvenc BB8. 

Néhány ötlet az elkészítéshez:
Ms Premise-Conclusion
Ezt az utolsó mintát azért is ajánlom tanulmányozásra, mert a készítője sok energiát fektetett a különböző méretű horgolt gömbök tökéletesítésébe, és leírta ennek algoritmusát. Igényesség és szép munka! Köszönjük! :)

Legyen gömbölyű és Zöld a Pamuk!

A tyúk vagy a tojás

https://www.crazypatterns.net/de/items/12680/eierwaermer-froschkoenig-haekelanleitung-pdf-datei 
Az örök kérdés! Az biztos, hogy melegen kell tartani és legalább 21 nap kell hozzá, hogy legyen belőle valami. Ezoterikusok ezt a belső változásokra is mondják. Kívánom, hogy legyen minden békakirályból herceg, és legyen mögötte hercegnő, aki puszilgatja. Hajrá lányok!

képek: https://www.crazypatterns.net/de/store/crochetwithlove
Legyen Zöld a Pamuk!

rozsdás


http://crobypatterns.com/orange-pumpkin-crochet-baby-flats/
Orange Pumpkin

A szívem újra és újra visszahúz a horgolt, pihe-puha babacipőkhöz. Nem tehetek róla, annak idején ezért kezdtem el horgolni, szerintem zabálnivalók! Ez a minta ráadásul ingyenes! Katt a képre, vagy alatta a linkre! A lányom kedvence Rozsdás a repcsi. Nekem meg ez a kis ravaszdi rozsdás. Ezek együtt, hmmm, zseniális! Egyébként Dorotejatól sok ingyenes mintát találtok itt: Croby Patterns.

http://www.ravelry.com/patterns/library/cute-fox-baby-hat-and-diaper-cover
Cute Fox
 Legyen rozsdás és Zöld a Pamuk!

2016. július 6., szerda

Afrika virága

Bizonyára sokan, sok helyen találkoztatok már az Afrikai virág (African Flower) mintával  és az ebből készült állatokkal (African Flower Animals). Egyik nagy kedvencem Heidi Bears figurái. 
Ahogy az a képeken is látható, Bud Spencer emlékére, Én a vízilovakkal vagyok!

rendeltetésszerű használat 2014


rendeltetésszerű használat 2016

A minta előnyeit látjuk, 3, 4, 5, 6, 7...sokszögek készíthetők belőle, tetszőleges színkombinációkban, kis blokkokból, akár térben építkezős technika. Szuper! Ha rákerestek, rengeteg leírást találhattok, nem szeretném feleslegesen bővíteni a találatok sorát. Viszont felmerült bennem a kérdés, honnan származik ez a minta? Melyik virágot ábrázolhatja? Ki volt a kitalálója?

Keresgélés közben nagyon bizarr dolgokra bukkantam. Itt van például ez a növény, az Afrikai földikürt nevet viseli. Tömény ürülék szagot áraszt. Elég undi. Akár csak a Csillagok Háborúja állatai.


 
Sarlacc

Csodálatos az internet világa, csapongó gondolatok és pár kattintás képes nagyon messzire repíteni. De térjünk csak vissza az eredeti kutatási témához. Remélem nem vagyok egyedül az érzésemmel, hogy nincsenek véletlenek és minden mindennel összefügg. Ha így nézzük a dolgokat, én közeli rokonságot látok Afrika virága és a mandala virágok között. Hasonlóan vélekedik erről Kollát Gyula.


Így találtam rá a Záporvirágra (Gazania). Bizonyítékom nincs rá, hogy ez a keresett virág, de annyit tudni lehet róla, hogy Afrika középső és déli részén őshonos alacsony termetű növény, amely az őszirózsafélék családjába tartozik. Fény- és melegigényes növények, csak napsütésben nyílnak. Úgy tartják, ha a virágok reggel hét óra után még csukva vannak, aznap eső lesz. Színváltozatuk rendkívül gazdag. Sok esetben csíkosak vagy a torkuk felé sötétebb árnyalatúak. Azt gondolom ez a leírás igen találó, és ráillik a mi horgolt mintánkra.
African Flower Pentagon Tutorial
A kitalálásához valószínűleg hozzájárult ősanyáink takarékoskodó, mindent hasznosító és "semmit sem dobunk ki, jó lesz az még valamire" gondolkodásmódja. Ékes példái ennek a Patchwork és a Granny Squares blokkok készítésének hagyománya is. Vegyünk példát, legyen fenntartható jövőnk!

Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy ki készíthette el először ezt a horgolt mintát, ahogy az Élet virága sem fedi fel készítésének titkát. Ez egyelőre rejtély marad, de abban biztos vagyok, hogy sokunknak nyújt szép perceket és eszközt,  vagyis mandalát a kikapcsolódáshoz, illetve az elmélyüléshez.

Legyen Zöld a Pamuk!