Zöld Pamuk: Lazítani kell az életen!

„Ahhoz, hogy a béke és a jólét elterjedjen az egész világon, mindössze 8084 embernek kellene tudatosnak lennie.” /Frank J. Kinslow: Az azonnali gyógyulás titka/

Miről is beszélek? A boldogságról szeretnék. :) Van ennél fontosabb?

Itt meg kellene vizsgálni, hogy mi is az a boldogság pontosan. Honnan jön? Hova tart? Miért van? Hol van? Miből van? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához viszont én nem vagyok elég bölcs, ezért mások gondolatait kölcsönzöm ide.

Neurológiai vizsgálatok tapasztalata szerint már heti háromszor 20 perc meditáció is látható változásokat produkál az agyban. Matthieu Ricard szerint, aki a Wisconsin-Madison Egyetem boldogságkutatói szerint a világ legboldogabb embere, a meditációt „edzésként” kell felfogni. A meditáció teljesen megváltoztatja az emberi agy struktúráját, így növelve az ember boldogságát. A fókuszált tudat, - az én felfogásomban nevezhetjük elmetréningnek, meditációnak vagy imának is- képes jobbá tenni az életünket. Lehetetlen volna?

„-Nincs értelme- mondta (Alice)-, a lehetetlent nem hiheti el az ember!

-Szerintem nincs elég gyakorlatod- mondta a Királynő. – Én a te korodban naponta félórán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.” /rövid párbeszéd Alice és a Fehér Királynő között, Lewis Carroll: Alice Tükörországban/

Albert Einstein mondta, csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem az. Csak egyetlen dolog tarthat vissza, az a meggyőződés, hogy mindez lehetetlen. Csak ezen kell felülemelkedned, hogy megtehesd az első lépést. Ezután már könnyen fog menni. Ezt ígéri Frank J. Kinslow is a Kvantumszinkronizációval kapcsolatban.

Erről a körúti telefonfülke, Örkény István egyperces novellájának főhőse jut eszembe és a középiskolás irodalmi tanulmányaim. Emlékszem mennyire nehéz volt elfogadnom a lehetetlent, de ettől a ponttól kezdve már működött minden. Ennyi lenne az egész? Kaland és játék? Ha csak ennyi, miért felejtettem ott ezt a régi érzést és hol van most?

„A Kvantumszinkronizáció előtt a múlt, sőt a jövő is ismeretlen fogalom. Az idő múlását az elménk hozza létre. Ragaszkodunk ahhoz, ami volt, és ami lesz, és ez a ragaszkodás veti el a lelki betegségek magvait, amelyek csak az Idő vigyázó tekintete alatt képesek kicsírázni és szárba szökkenni.

Müller Péter arra tanít, hogy az emlékeink nem egyebek, mint a megoldatlan problémáink temetője. Azokat az életeseményeket, amiket nem látunk át, elássuk magunkban, mint kutya a csontot. Ezek az emlékek várják az alkalmas pillanatot, hogy felfakadjanak és megoldást nyerjenek. Addig pedig csíra formájában hordozzuk magunkban. Ez a fajta emlékezés hasonlít a genetikai öröklődésre. F. Galló Béla a pszichogenetika és a mentálgenetika törvényszerűségeit kutatja. Szerinte mindenki hordozza felmenőinek a traumalenyomatait. Egy családon belül a traumalenyomatok a DNS-sel együtt továbböröklődnek, és az egyén vagy leszármazottai életében időközönként addig ismétlődnek, amíg a szervezet meg nem találja rájuk a helyes immunválaszt. Ezt a folyamatot újrajátszási kényszernek nevezzük.

A kvantumfizika úgy tartja, hogy az idő nem múlik. Az idő a pusztulás irányába mutat csakúgy, mint az iránytű mutatója, de nem mozdul el felé. Az elménk hozza létre az idő illúzióját, amikor gondolataink a múlt és a jövő között cikáznak. Olyan ez, mintha filmet néznénk. Az egyes gondolatok az életünk mozifilmjének álló képkockái. Ezek a gondolatok elszakadnak a tiszta tudattól, és eljutnak a tudatosság „képernyőjéhez”. Ez olyan gyorsan történik, hogy a mozgás illúzióját keltik. Ezt a mozgást hívjuk aztán időnek.

A vetítőgép egyszerű elven működik. Mi pedig hagyjuk, hogy életünk filmjének drámája teljesen magával ragadjon minket. A film pereg, de nem olyan formában, mint hisszük. Ha sikerül kizökkenni a gondolkodás régi kerékvágásából és kilépni a moziüzemmódból, elkezdhetünk a jelenre koncentrálni. Az állóképek sorozata között megtalálhatjuk a tiszta tudatot, ami segít megszabadulni attól, hogy folyton a múlton és a jövőn rágódjunk.

Tehát érkezzünk meg végre a jelenbe. A pillanatba. Leo F. Buscaglia azt írja A szeretet című könyvében, hogy a szeretet maga a jelen. Csak a pillanat számít. Az itt és most. Csak az valóságos, amit a jelenben tapasztalunk meg. Ez nem azt jelenti, hogy éljünk a mának. Azt jelenti, éljük meg a pillanatot. A múlt értéke abban rejlik, hogy neki köszönhetjük, hogy ott vagyunk, ahol vagyunk. A jövőnek is van értéke, de csupán az álmodozás, hiszen ki tudja megfejteni a jövőt?! Igazi értékkel csak a pillanat bír, mert az itt van. A szeretet a „most”-ban él! Csak a jelen pillanatban valóságos.

Kinslow és Matthieu Ricard is arról beszél, hogy az örömérzések, boldogság vagy „jól”-lét nem függenek a körülményektől. Az érzések bizonyos feltételekhez kötődnek, míg az örömérzések nem. Az érzéseket más érzések, gondolatok és körülmények hozzák létre, az örömérzések azonban közvetlenül a tiszta tudatból fakadnak. Egyszerűen csak vannak. A lelki béke például örökké létezik, bárhol is vagyunk éppen. Ha tudod hogyan kell megtalálni a belső békét, akkor képes leszel rá a legnagyobb érzelmi vihar közepette is. Hiába hiszed, hogy rá lehet ülni a viharfelhőre, közelebbről nézve már csak köd, ahogy Matthieu Ricard fogalmaz az előadásában.

Az örömérzés a legfinomabb agytevékenység, és gyakorlásra van szükség, hogy az egyébként nagy aktivitáshoz szokott agy megszokja, hogy tartósan egy ilyen csöndes, nyugodt szinten időzzön. Az elme nem kedveli a semmit. Van egy olyan rossz szokása, hogy ha úgy érzi, nem kap elég információt, akkor gyárt magának. Szeret eljátszani a gondolatokkal, vagy bármi mással, ami megragadja a figyelmét. Az elmének szüksége van valamilyen gondolat rendszerre, amin rágódhat, ezután pedig tobzódik a körülményektől függő érzésekben. Ezért olyan nehéz rátalálni a tiszta tudatra. Azt hisszük, ez valami olyasmi, amit el lehet gondolni, amit meg lehet ragadni az elmével. Csak hát a tiszta tudat lényegileg a semmi. Nem tudjuk megragadni az elménkkel, még csak meg sem tudjuk tapasztalni. A tiszta tudatot csakis a tapasztalat hiányán keresztül ismerhetjük meg. Az elmét cselesen le kell foglalni valami mással, majd rámutatni, hogy a tudat végig jelen volt. Próbáld meg felfedezni a hézagot a gondolataid között!!! A többit pedig engedd el!